A holokauszttagadó David Irving a New York-i magyar katolikus templomban

Amerikai Magyar Népszava -vezércikk- 2008. július 27. vasárnap -www.nepszava.com

Manhattanben, az Upper East Side-on, a 82. utcában található a Szent István magyar katolikus templom, a helyiek szerint a New York-i magyar szélsőjobboldal egyik legfontosabb fészke. A The New York Sun is beszámolt arról, hogy a Szent István templom vendége volt David Irving, a hírhedt holokauszttagadó, akit Ausztriában börtönre is ítéltek, mert tagadta a gázkamrák létezését. Az amerikai lap megemlékezett arról, hogy több mint 600 ezer magyart gyilkoltak meg a holokausztban, ezért szégyenletesnek nevezte, hogy éppen egy magyar templom ad helyet egy holokauszttagadónak. A Szent István magyar katolikus templomban rendszeresen fellépnek antiszemita és szélsőjobboldali magyar előadók Budapestről is, legutóbb Morvai Krisztina volt a vendégük. A templomban tömörülő csoportok egyik szellemi vezetője Hóka Ernő, aki az általa vezetett Magyar Szabadságpártot annak idején "a Kisgazdapárt jezsuita rendjének" szánta, vele szoros kapcsolatban áll Szilágyi Ákos, a New York Polgári Kör vezetője, amely a kuruc.info édestestvéreként jelent meg a világhálón. A templom egyik papja szerint nem tudták, kicsoda David Irving.

_____________________________________________________________________________________________________________

Összeér az újfasiszta szélsőjobb és a parlamenti jobboldal

MTI/mszp.hu | 2008. augusztus 01. http://mszp.hu/belfold/bovebben/osszeer-az-ujfasiszta-szelsojobb-es-a-parlamenti-jobboldal-

 

Meddig engedi Orbán Viktor, a Fidesz, hogy egyes politikusai együttműködjenek az újnáci csoportokkal?

 

Több helyen összeér az újfasiszta szélsőjobb és a parlamenti jobboldal. Erről a szocialista Szabó Zoltán annak kapcsán beszélt pénteken, Budapesten, hogy a New York-i magyarok templomában David Irving, a holokausztot tagadó brit történész tartott előadást.

 

Az egyre szaporodó és egyre nyilvánvalóbb jelek arra engednek következtetni, hogy "az újfasiszta szélsőjobb és a magyarországi parlamenti jobboldal több helyen összeér", és ennek az együttműködésnek a polgári körök adnak terepet - közölte a kormánypárti képviselő sajtótájékoztatóján.

Szabó Zoltán leszögezte: felmerül a gyanú, hogy Hende Csabának, a Polgárok Házát fenntartó Szövetség a Nemzetért Alapítvány kuratóriuma elnökének, fideszes képviselőnek a feladata, hogy ezt az összeköttetést fenntartsa.

Meddig engedi Orbán Viktor, a Fidesz, hogy egyes politikusai együttműködjenek az újnáci csoportokkal - tette fel a kérdést.

A szocialista politikus elmondta: a napokban a New York-i magyarok egyik szélsőséges csoportja meghívta David Irvinget az amerikai nagyváros magyar katolikus templomába.

Emlékeztetett rá, hogy Irvinget a holokauszt tagadása miatt a bécsi bíróság 2006-ban három év letöltendő szabadságvesztésre ítélte, kitiltották Ausztriából, és nem kívánatos személy Kanadában, Olaszországban, valamint Németországban.

Szabó Zoltán szólt arról is, hogy a brit történész tavaly járt Magyarországon, és a Hegedűs Loránt református lelkész vezette Szabadság téri templomban tartott könyvbemutatót.

Az MSZP-s képviselő ,egjegyezte: az amerikai magyar templom olasz származású tiszteletese azonnal elhatárolódott a rendezvénytől, mondván nem tudta, milyen eseménynek biztosítanak helyet.

Szabó Zoltán közölte: a New York-i Szent István templomot gyakran használja a Hóka Ernő nevével fémjelzett szélsőjobboldali csoportosulás, amely szorosan együttműködik az ottani polgári kör vezetőjével, Szilágyi Ákossal. A New York-i polgári kör és a kuruc.info honlapja azonos szerverről működött - jegyezte meg.

A Fidesz és annak elnöke, Orbán Viktor még nem határolódott el a polgári körök legradikálisabb határon túli csoportjától - mondta az MSZP-spolitikus. Hozzátette: a polgári köröket korábban szervező Hende Csaba a radikális megoldások pártján áll, legutóbb a rendőrség feloszlatását javasolta.

_____________________________________________________________________________________________________________

Mit keres a holokauszttagadó Irving a magyarok templomában?

168 óra  -  Péntek, 2008. augusztus 1. http://www.168ora.hu/cikk.php/?cikk=22762
Az MSZP szerint több helyen összeér az újfaszista szélsőjobb és a parlamenti jobboldal. Erről a szocialista Szabó Zoltán annak kapcsán beszélt pénteken Budapesten, hogy a New York-i magyarok templomában David Irving, a holokausztot tagadó brit történész tartott előadást.

Az egyre szaporodó és egyre nyilvánvalóbb jelek arra engednek következtetni, hogy "az újfasiszta szélsőjobb és a magyarországi parlamenti jobboldal több helyen összeér", és ennek az együttműködésnek a polgári körök adnak terepet - közölte a kormánypárti képviselő sajtótájékoztatóján.

Szabó Zoltán szerint felmerül a gyanú, hogy Hende Csabának, a Polgárok Házát fenntartó Szövetség a Nemzetért Alapítvány kuratóriuma

elnökének, fideszes képviselőnek a feladata az, hogy ezt az összeköttetést fenntartsa. Meddig engedi Orbán Viktor, a Fidesz, hogy egyes

politikusai együttműködjenek az újnáci csoportokkal - tette fel a kérdést.

A szocialista politikus azt mondta: a napokban a New York-i magyarok egyik szélsőséges csoportja meghívta David Irvinget az amerikai nagyváros magyar katolikus templomába - írja az MTI. Emlékeztetett rá, hogy Irvinget a holokauszt tagadása miatt a bécsi bíróság 2006-ban három év letöltendő szabadságvesztésre ítélte, kitiltották Ausztriából, és nem kívánatos személy Kanadában, Olaszországban, valamint Németországban.

Szabó Zoltán ismertetése szerint a brit történész tavaly járt Magyarországon, és a Hegedűs Loránt református lelkész vezette Szabadság téri templomban tartott könyvbemutatót.

Az MSZP-s képviselő azt mondta: az amerikai magyar templom olasz származású tiszteletese azonnal elhatárolódott a rendezvénytől, mondván nem tudta, milyen eseménynek biztosítanak helyet.

Szabó Zoltán közölte: a New York-i Szent István templomot gyakran használja a Hóka Ernő nevével fémjelzett szélsőjobboldali csoportosulás, amely szorosan együttműködik az ottani polgári kör vezetőjével, Szilágyi Ákossal. A New York-i polgári kör és a kuruc.info honlapja azonos szerverről működött - jegyezte meg.

A Fidesz és annak elnöke, Orbán Viktor még nem határolódott el a polgári körök legradikálisabb határon túli csoportjától - mondta az MSZP-s politikus. Hozzátette: a polgári köröket korábban szervező Hende Csaba a radikális megoldások pártján áll, legutóbb a rendőrség feloszlatását javasolta.

____________________________________________________________________________________________________________

Elhatárolódik a New York-i magyar templom papja

INDEX - 2008. július 31., csütörtök http://index.hu/politika/kulfold/gamba8901/

Nyilatkozatban határolódott el a rasszizmus és antiszemitizmus minden formájától Angelo Gambatese, a New York-i St. Stephen of Hungary Church pásztora. A magyar katolikus templomban David Irvinget, a hírhedt holokauszttagadót látta vendégül a New York-i magyarok egy szélsőséges csoportja.

Elítéljük a rasszizmus, az antiszemitizmus, a gyűlölködés minden formáját, sajnáljuk, hogy helységeinket ilyen típusú rendezvényre használták, olvasható Angelo Gambatese atya, a St. Stephen of Hungary Church pásztorának szerdán New Yorkban kiadott nyilatkozatában.

A közleményben az atyaelhatárolódott attól a múlt heti rendezvénytől, amelyen David Irvinget, a hírhedt holokauszttagadót látta vendégül a New York-i magyarok egy szélsőséges csoportja a magyar katolikus templomban. A csoport gyakran használja a Szent István templom helységeit rendezvényei megtartására. A templom vezetői azt állítják, hogy megtévesztették őket.

A botrányos esetről hírt adott a The New York Sun is. Angelo Gambatese ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy noha igyekeznek helységeiket közösségük tagjainak elérhetővé tenni, mindent megtesznek azért, hogy a templomot és híveiket megóvják a gyűlölet és az intolerancia hangjaitól.

______________________________________________________________________________________________________________

Elhatárolódik a New York-i magyar templom papja

A New York-i magyar templom papja elhatárolódik a történelmi tényektől.

Nyilatkozatban határolódott el a rasszizmus és antiszemitizmus minden formájától Angelo Gambatese, a New York-i St. Stephen of Hungary Church pásztora. A magyar katolikus templomban David Irvinget, a hírhedt holokausztkutatót látta vendégül a New York-i magyarok egy kis csoportja.

Elítéljük a rasszizmus, az antiszemitizmus, a gyűlölködés minden formáját, sajnáljuk, hogy helységeinket ilyen típusú rendezvényre használták, olvasható Angelo Gambatese atya, a St. Stephen of Hungary Church pásztorának szerdán New Yorkban kiadott nyilatkozatában.

A közleményben az atya elhatárolódott attól a múlt heti rendezvénytől, amelyen David Irvinget, a hírhedt holokauszttagadót látta vendégül a New York-i magyarok egy szélsőséges csoportja a magyar katolikus templomban. A csoport gyakran használja a Szent István templom helységeit rendezvényei megtartására. A templom vezetői azt állítják, hogy megtévesztették őket.

A botrányos esetről hírt adott a The New York Sun is. Angelo Gambatese ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy noha igyekeznek helységeiket közösségük tagjainak elérhetővé tenni, mindent megtesznek azért, hogy a templomot és híveiket megóvják a gyűlölet és az intolerancia hangjaitól.

Az egykori magyar negyed szívében, az Upper East Side-on a 82. utcában található templom papja nyilatkozatában kiemelte, hogy hamis ürüggyel kérték el az egyik termet a rendezvényre, a papok nem voltak tisztában a program kirekesztő és rasszista jellegével.

Különösen sajnáljuk azt a fájdalmat, amit ez a környék zsidóságának okozott. Tudnotok kell, hogy elítéljük az antiszemitizmus minden formáját, fogalmaz a nyilatkozat. Mindig szívesen látunk benneteket a Magyar Szent István Templomban. Ha valamelyikőtök szenved, mindnyájan veszélyben vagyunk, tette hozzá a pap.

A 82. utcai katolikus templomban nem ez az első eset, hogy szélsőséges hangvételű rendezvényt tartottak. Angelo Gambatese olasz származású, nem beszél magyarul.

A helyi magyarok úgy tudják, hogy a templom az egyik bázisa a Hóka Ernő nevével fémjelzett szélsőjobboldali csoportosulásnak, amely szorosan együttműködik a New York Polgári Kör vezetőjével, Szilágyi Ákossal. A New York Polgári Kör szoros kapcsolatot ápolt a nemrégiben megszűnt Kuruc.info nevű radikális internetes portállal.

(fh-index nyomán Szent Korona Rádió)

_______________________________________________________________________________________________________________

David "holokauszttagadó" Irving volt a New York-i magyar templom vendége

hirszerzo.hu - 2008. julius 24. 
 http://www.hirszerzo.hu/cikk.david_holokauszttagado_irving_volt_a_new_york-i_magyar_templom_vendege.73841.html           

A katolikus emigránsok Szent István templomának állítólag fogalma sem volt róla, miről ismert David Irving. Amerikai lapkommentár szerint különösen szégyenletes a meghívás egy olyan néptől, amely a második világháborúban hatszázezer zsidót vesztett.

A New York-i Szent István magyar katolikus templomba meghívták David Irvinget, aki szerdán előadást tartott a 82. utcában levő épületben. Irving ezúttal is tagadta a holokausztot - adta hírül a New York Sun című amerikai lap.

A 70 éves David Irving az újság beszámolója szerint nem ejtette ki a száján a "holokauszt" szót, de gyakorlatilag megismételte azokat a kijelentéseit, amelyek szerint gázkamrák nem voltak és a második világháború alatt nem öltek meg 6 millió zsidót. 

Holokauszttagadásért 2006 februárjában háromévi börtönre ítélték Ausztriában. A büntetést később enyhítették. A The New York Sun kiemelte, hogy a United States Holocaust Memorial Museum internetes oldala szerint több mint félmillió magyar zsidó halt meg a náci koncentrációs táborokban. Ennek fényében szégyenletes volt a hírhedt holokauszttagadót éppen egy magyar templomban vendégül látni Amerikában - vélekedik a lap.

A rendezvényen részt vett egy amerikai újságíró, Max Blumenthal, aki dokumentumfilmet készít Irving ténykedéséről. A Szent István templomban készült felvételeit és egy 15 perces beszélgetést Irvinggel hamarosan felteszi a blogjára. A cikkben megszólalt az Emory Egyetem professzora is. Deborah Lipstadt annak a reményének adott hangot, hogy Irving amerikai körútját "tüntető csend" veszi majd körül.

A Szent István templom egy amerikai lelkésze, Eric Carpine kijelentette: nem tudták, hogy Irving kicsoda és mit képvisel. Egy magyar csoport kezdeményezte a találkozót, amelynek jellegével nem voltak tisztában. A helyi magyarok szerint a New York-i Szent István templom körül tömörülnek egyes szélsőjobboldali magyar csoportok.

______________________________________________________________________________________________________________

A New York-i magyar Szent István templom vendégül látta a holokauszttagadó Irvinget

Hajdu Online - 2008. julius 24. http://www.haon.hu/hirek/im:all:rightnow/cikk/a-new-york-i-magyar-szent-istvan-templom-vendegul-latta-a-holokauszttagado-irvinget/cn/haon-news-charlotteInform-20080724-0455074030

A New York-i Szent István magyar katolikus templomba meghívták David Irvinget, aki szerdán előadást tartott a 82. utcában levő épületben, ahol ezúttal is tagadta a Holocaustot - adta hírül a The New York Sun című amerikai lap.

A 70 éves David Irving az újság beszámolója szerint nem ejtette ki a száján a "holokauszt" szót, de gyakorlatilag megismételte azokat a kijelentéseit, amelyek szerint gázkamrák nem voltak és a II. Világháború alatt nem öltek meg 6 millió zsidót. Holokausztttagadásért 2006. februárjában három évi börtönre ítélték Ausztriában. A büntetést később enyhítették. A The New York Sun kiemelte, hogy a United States Holocaust Memorial Museum internetes oldala szerint több mint félmillió magyar zsidó halt meg a náci koncentrációs táborokban. Ennek fényében szégyenletes volt a hírhedt holokauszttagadót éppen egy magyar templomban vendégül látni Amerikában- vélekedik a lap.

A rendezvényen résztvett egy amerikai újságíró, Max Blumenthal, aki dokumentumfilmet készít Irving ténykedéséről. A Szent István templomban készült felvételeit és egy 15 perces beszélgetést Irvinggel hamarosan feltesz a blogjára. A cikkben megszólalt az Emory Egyetem professzora is. Deborah Lipstadt annak a reményének adott hangot, hogy Irving amerikai körútját "tüntető csend" veszi majd körül.

A Szent István templom egy amerikai lelkésze, Eric Carpine kijelentette: nem tudták, hogy Irving kicsoda és mit képvisel. Egy magyar csoport kezdeményezte a találkozót, amelynek jellegével nem voltak tisztában. A helyi magyarok szerint a New York-i Szent István templom körül tömörülnek egyes Magyar szélsőjobboldali csoportok.

_______________________________________________________________________________________________________________

David Irving véletlen "baleset" a New York-i magyar templomban?

Amerikai Magyar Népszava - 2008. augusztus 10. http://www.nepszava.com/index.php?topic=1&page=4183

Tisztelt Főszerkesztő úr,

David Irving egy szemét ember! Náci szimpatizáns, antiszemita, holokauszttagadó. Utazza a világot és mindenütt kijelenti hogy a holokauszt borzasztó eseményei nem is történtek meg. Mivel ez törvénysértés Ausztriában, ott le is ültették ezért 2006-ban. Az, hogy Budapesten a Hősök terén beszélt, az nem meglepő, mivel a magyar kormány azt sem tudja, hogy mit tegyen a szélsőjobbosok védelméért az Alkotmány adott jogai mögé bújva. Amy Winehouse angol énekesnő nem kapott beutazási engedélyt az USA-ba, mert drogos és börtönben volt. Ezt a szemetet beengedték, pedig ő is ült börtönben. Érthetetlen! Eric Carpin, a Szent István templom papja vagy nem követi a világ eseményeit, vagy tudta ki ez az alak, és annak dacára meghívták. Hogy lehet jobban kimutatni az érzéseit, mint meghívni egy világhirhedt náci szimpatizánst New Yorkba? 1944-ben egyes hírhedt katolikus papok nyilas karszalaggal járták Budapestet. Talán a jó atya vagy a meghívók ezek közé valónak tartja magát? Ha elmennének Magyarországra a Magyar Gárdában biztos kapnának egy jó beosztást.

A Szent István templom (sajnos) mindig ismert volt arról, hogy a szélsőjobbal szimpatizált. Az évek (több mint 50 év) folyamán voltak papjaik, akik nyíltan nem akartak zsidót beengedni a templomba.

Ha Carpin atyában van egy kis jóérzés, akkor lemond a pozíciójáról és bocsánatot kér azoktól, és azok emlékétől, akiket ezzel a tettével megsértett.

Talán akkor a Szent István templom közössége kapna egy olyan vezetőt, aki szeretettel és az igazi keresztény szellemben vezetné majd a templomot.

Tisztelettel, WRB, New York

 

Kedves WRB,

levelével mélységesen egyetértek, David Irving szemét ember. Azok is azok, akik meghívták. Azok is, akik kíváncsiak az aljas, hazug szövegeire. Azt nem tudom, hogy a templomba kik hívták meg, és azt sem, hogy a templom papjai közül ki tudta azt, hogy kicsoda ez a gazember, esetleg ki volt az, akit valóban félrevezettek. Egy biztos, hogy Fr. Angelo Gambatese atya lapunk eheti számában közölt bocsánatkérő levele tisztességes és példamutató. Így kell elhatárolódni a náciktól. De! Ez az eset jó alkalom lenne arra, hogy a magyarul nem beszélő Angelo Gambatese szembenézzen azzal az egyszerű ténnyel, hogy a temploma közismerten a New York-i magyar szélsőjobb egyik fellegvára. Erről sem tud az atya? Ha valóban elítéli ezeket az eszméket, hogyan tűrhetnek meg ott közismerten szélsőséges magyar csoportokat? Nem kellene most ennek kapcsán egy magyar küldöttségnek felkeresni Gambatese atyát, és felvilágosítani, hogy kik vannak a templomában? Megkérdezni, hogy a bocsánatkérése szellemében, mikor méltóztatik azokat kirúgni onnan? A templom papjai között legalább egy olyan is van, aki teljes szellemi rokonságban áll ezekkel a szélsőségesekkel. Ő vajon maradhat? Most kellene megmutatni a magyarok jóhírére érzékenyeknek, hogy ezt nem hagyják, és szerveznek egy tekintélyes küldöttséget, amely segít megtisztítani a templomot. Különösen arra tekintettel, amit Ön is ír, hogy e templom régóta a szélsőjobboldaliak gyülekezőhelye.

David Irving fellépése a New York-i magyar templomban Magyarországon is botrányt kavart. A Szent István templomban levő szélsőséges csoportok, köztük a Hóka Ernő nevével fémjelzett csoportosulás, szoros kapcsolatban áll a New York Polgári Körrel, amely testvéri viszonyt ápolt a Kuruc.info nevű náci hírportállal. A New York Polgári Kör vezetője pedig ma is kapcsolatot tart Hende Csabával, aki Orbán Viktor megbízásából a polgári köröket szervezi. Kimondták, hogy New Yorkban a nácik összeértek a Fidesszel. A mai nácik, nyilasok szimpatizánsai a Polgári Köri mozgalmon keresztül integrálódnak a legnagyobb magyar ellenzéki pártba, amit úgy hívnak, hogy Fidesz. A vérnáci Kuruc.info egybenőtt a New York Polgári Körrel (Szilágyi Ákossal az élen), Szilágyi tartja a kapcsolatot Hende Csabával, Hende Csaba tartja a kapcsolatot Orbán Viktorral. Tíz centi sincs az eleje és a vége között. Ez itt a probléma.

David Irving előadása kapcsán világos lett az a súlyos helyzet, hogy sem ideológiailag, sem szervezetileg nem lehet megkülönböztetni a jobboldali magyarokat a náci, nyilas eszmeiségű szélsőjobboldaltól. Ez az amerikai magyarság körében is élő probléma. Helyes lenne, ha a demokratikusan gondolkodó jobboldali magyarok ezt az elválasztást megtennék, és a náci ideológiát, azok képviselőivel együtt maguk közül kivetnék. Ez az igazi nemzeti magyar érdek. Kezdhetnék azzal, hogy Gambatese atya szövegének szellemében elítélik a holokauszttagadást, a nácizmust, az emberirtást, az embergyűlöletet, a fasizmust, a gázkamrákhoz vezető zsidózást, a gyilkos nyilas eszméket, azok mai képviselőit, és azt a tényt, hogy a mai nácik és nyilasok képviselői a polgári köri mozgalmon keresztül integrálódnak a legnagyobb magyar ellenzéki pártba, a Fideszbe. Orbán Viktor most megy látogatóba az idősebb Bush elnökhöz. Miért nem viszi magával mindjárt Szilágyit és Hókát is? Aztán helyes lenne, ha a fejekben nem az lenne a magyarság meghatározása, hogy magyar az, aki nem zsidó, mert ez a Mein Kampfban van leírva, ha valaki nem tudná. Lehet folytatni azzal, hogy „elítélem a gázkamrákat, az oda vezető gyűlöletbeszédet, elítélem a mai nácikat, nyilasokat, elítélem a náci kuruc.info-t, elítélem a New York Polgári Kört, és valamenynyi szélsőséges amerikai magyar szervezetet, templomot, amely a nácikkal cimborál és nyilas eszméket terjeszt, elítélem Hende Csabát, hogy ilyen csoportokkal kapcsolatban áll, és ezeket egy táborba szervezi a legnagyobb ellenzéki párttal, elítélem Orbán Viktort és mindenki mást, aki szemforgató módon kitér az elől, hogy a pártjába integrált nyilasoktól és náciktól elhatárolódjon, azokat kisöpörje, a Magyar Gárdával és a Jobbikkal mindenféle kapcsolatot megszüntessen, mert neki a nácik szavazataira is szüksége van, a hatalomért pedig semmi nem drága. A jobb- és baloldali szélsőségesektől mentes demokrácia híve vagyok, szeretem a hazámat és a népem tagjait, fajra, vallásra, bőrszínre, politikai és világnézeti meggyőződésre való tekintet nélkül." Ezt kéne mondani.

Aki ezeket az elveket nem vallja, vagy megsérti, annak a civilizált magyar emberek közösségében nincs helye. Itt az idő, hogy ki-ki állást foglaljon ebben, és döntéseket hozzon. Ha ezt megtesszük, mindjárt tisztább lesz a levegő itt Amerikában is, kevesebb lesz a gyűlölet, és tudunk egymással beszélni. Még olyanok is lehetünk, mint más nemzetek, akik összetartanak. Ez a közös nevező, a legkisebb közös többszörös magyar és magyar között. A Szerk.

______________________________________________________________________________________________________________

Upper East Side Church Hosts a Holocaust Denier

By ELIZABETH GOODWIN, Special to the Sun | July 21, 2008

http://www.nysun.com/new-york/upper-east-side-church-hosts-a-holocaust-denier/82263/

 

A Holocaust-denying historian appeared this month at an Upper East Side church, where he reiterated his claim that the Holocaust never happened.

David Irving, 70, spoke Wednesday at St. Stephen of Hungary Parish, a Catholic church on East 82nd Street. A clergyman there said the church was not aware of Mr. Irving's views on the Holocaust and was told that a small group wanted the space to discuss a book.

"We had no idea whatsoever, and in fact they never told us the nature of their meeting," Father Eric Carpine told The New York Sun. "We would never sponsor anyone who would ... discriminate against people."

More than half a million Hungarian Jews died in the Holocaust, according to the Web site of the United States Holocaust Memorial Museum.

A journalist, Max Blumenthal, attended the event for a documentary he is making on Mr. Irving, and said that Mr. Irving refused "to even use the term 'Holocaust'" in his lecture.

"He said a lot of notable things that should keep him out of certain countries in Europe," Mr. Blumenthal said.

Mr. Irving was sentenced to three years' prison time in February 2006 by an Austrian judge for denying the existence of gas chambers and the murder of 6 million Jews during World War II in two lectures in 1989.

The law Mr. Irving broke took effect in 1992 and applies to "whoever denies, grossly plays down, approves or tries to excuse the National Socialist genocide or other National Socialist crimes against humanity in a print publication, in broadcast or other media."

Mr. Irving was released a year after he was imprisoned, after appealing to Austria's highest court.

A professor of Modern Jewish and Holocaust studies at Emory University, Deborah Lipstadt, said she hopes that Mr. Irving's tour of the United States is met with deafening silence. Mr. Irving sued Professor Lipstadt and Penguin Books for libel when she called him a Holocaust denier in her book. He lost the case in 2002 and filed for bankruptcy when he couldn't pay his legal fees.

"He's always been denying the Holocaust and he's never stopped denying the Holocaust," Professor Lipstadt said. "He's really a man who's been declared not just by the British courts but the Austrian courts to be an unrepentant Holocaust denier, a racist, and an anti-Semite."

Professor Lipstadt said the best way to respond to Mr. Irving is to ignore him. "I got an e-mail from a student from Princeton who was planning to go and demonstrate and I wrote him back imploring him not to," she said. "He thrives on attention."

She added that Mr. Irving is mainly speaking to his followers who are already convinced that he's right.

Mr. Irving's Web site says he will appear tomorrow in Washington, D.C., and then in several cities in the South, including Charlotte and Atlanta, through August. The site says he reserves the right to refuse admission, which costs $16. Mr. Irving did not respond to a request for comment yesterday.

 

Mr. Blumenthal's documentary, including a 15-minute interview with Mr. Irving, will be posted later this week on his Weblog, and at Alternet.

Correction from July 22, 2008:

Alternet.org is the Web site where Max Blumenthal's documentary of David Irving will be posted. The Web site was misidentified in an article on page 3 of yesterday's New York Sun.

 

 

 

 

Mindezen rágalmak alapját az a Bartus László által a new yorki Népszava újságban publikált írás adta az alapot, mely azt sugalja, hogy a templomban Hóka Ernő és Szilágyi Ákos nevével fémjelzett szélsőséges csoportok tömörültek. A "kabátlopás" történet addig eszkalálódótt - otthoni MSZP baráti segíséggel-, hogy végül Orbán Viktor és a FIDESZ felelőssége is felmerült. Az, hogy nyár van és sem kabát sem ruhatár nincs a történetben úgy tűnik megint senkit nem zavart.

Álljon itt a gyalázkodó Népszava cikk és amivé "fejlődött" Magyarországon:

A valóságrol az alabbi közlések tajékoztatnak. Egyelőre annyit lehet tudni, hogy egy Robert Singer nevű ember bérelte ki a plébánia hivatal egyik kis termét egy könyvklub nevében. Egy könyvbemutató, felolvasás céljára húsz fő részére szólt a bérlet. Készpénzzel fizettek. David Irving nevét szándékosn nem említették miután már több helyszín visszamondta Irving vendégkátását annak meghirdetését követő az Anti -Racist Action tiltakozását követően. Az előadás megszervezésében sem a magyarok sem a templom személyzete nem vett részt. Mivel a teremfoglalaás két nappal az esemenyt megelőzően történt s annak hirdetése is csak David Irving weboldalán volt olvasható, értelemszerűen arrol sem a templom sem a magyar közösség nem is értesült.
Springtime for Irving: A Holocaust Denier Hits Manhattan

David Irving a new yorki magyaroknál? - Hungarian TV Magazine of New York

        VISSZA a kezdőlapra

TÁJÉKOZTATÓ 
              DAVID IRVING 2008. JÚLIUS 16-I, NEW YORKI SZEREPLÉSÉRŐL 
                    Magyarországon számos -  többnyire balliberális - médiában valótlan, illetve 
                    rosszindulatú csúsztatásokkal teli közlések  láttak napvilágot David Irving
                    new yorki előadásával kapcsolatban.

                    Érdekes módon ezek a közlések összecsengtek az MSZP Hende Csaba, a polgári körök és a
                    FIDESZ elleni, összehagdolt támadássorozatával. Az MSZP sajtótájékoztatóin rendszeresen  

                    azt a hamis tényt sugalta, hogy David Irvingeta New York Polgári Kör hivta meg előadni
a new yorki, Szent István katolikus  templomba.
Természetesen Drága Bolgár Úr boldogan csatlakozott a hamis, hazug állitásokkal manipulaló lejárató kampanyhoz.
 

Megbeszéljuk. Bolgár György műsor Szilágyi Ákossal. 2008.aug. 01. /részlet-11 perc/

                                HALGASSA MEG!
  
 


























































  
BUDAPEST
NEW YORK